az idő mint elégült bika
hever végig a térségen
a sarki pókhálók becsukódnak
százlábú szemérem
kaptat karomon szívem felé
s az öreg este ma már
mit sem tartogat
madarak begyén
elül a földszín alkonyat
hintódba ültettél
ó, flamand hús-fogat
tenyeremben mélyül egyet
a cirmos szívvonal
- a végtelenben
tiéddel összeér -
hajts vigyél lódulj
de éjszakára rejtsen
nyárszagú
szívszekér
