KHARÓN LADIKJA

A Nyár meddig zokog még?
Ne kérdezd! Nem tudom.
Új s új kis könnycsepp-máglyák
gyúlnak útjaimon.

Gerlehang: búgó bánat
pörög a légen át,
s a kardvirágok éles
színe szívembe vág.

Azt a sokszirmú titkot
sejteni volna jó,
mely zsongít, kábít, altat:
nem való a való.

Kharón ladikja: álom,
s a Nagy Folyó felett
fény csókol égsötétet,
a halál életet.

A Nyár zokog, de én csak
nézem és hallgatok.
Máglyatüzekből szöknek
piros könnycsillagok.

Szökken az élet. Mérleg
billeg. Csókol a fény
s átölel gyors sötétet
a Nagy Folyó vizén.

Kharón ladikja álom
és minden benne van:
boldogság, könnybe tartó,
s könnyes boldogtalan,

Ő is kit rejt a versem,
kiért a Nyár zokog,
kiért, virágsebekkel
szívemben, hallgatok.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: ÚJ HEVESI NAPLÓ, 1999/9