NAPLÓK: PÁLÓCZI - SZABADVERSTAN II. Legutóbbi olvasó: 2025-04-04 03:04 Összes olvasás: 6023| 37. | [tulajdonos]: WALT WHITMAN AGAIN | 2025-03-13 11:07 | WALT WHITMAN HOSSZÚ VERSEI KÖVETKEZNEK
Itt az ideje, hogy ennek a nagy amerikai mesternek a költészetével ismét foglalkozzunk.
Egyetlen kötete FŰSZÁLAK címmel újabb és újabb ciklusokkal gyarapodott hosszú élete során (már szélütött bénultságban írta legéletigenlőbb műveit), ami bennem is felveti: miért ne lehetne nekem is egyetlen kötetem.
Hiszen A PARÁZNABILLEGETŐ márt eleve két kötet. Benne a fiatal versek "fiatalembere" találkozik a veteránkori versek "veteránjával".
Miért ne lehetne a tervezett újabb köteteim anyagát ("Ajándék a hercegnek twitter-poémák", vagy a "Balaton- és Duna-versek"-et, mind-mind egyetlen kötetben megjelentetni. Ahogyan ő is, az újabbakat, a régebbiekkel együtt, mindig egyetlen könyvben kiadni.
Amely a halálával véglegessé vált.
Ez a ma ismert Lives of Grass című kötet.)
Petőfinek ma "hány kötete" van? Egy.
Adynak? Neki is.
Kosztolányinak? Szintén.
Mi ez a sokkötetűségi bolondéria?
Túl sok a vers?
"Papírt! Papírt, mert nem bírom visszatartani?"
Az elég nagy baj.
Mert már Lukács György is legfőbb intelemként írta Kosztolányinak: Sajnos elfelejti a legfontosabbat! Keveset írni!
Igen.
Csak a válogatott műveinket lenne szabad...
A többi hiúság és "közönségesség" — a közönségfilm — "köznségvers" fogalmának értelmében.
Igazi művésznek nem szabadna közönségfilmet készíteni és kozönségverset írni.
Csak művészfilmet és művészverset, mert utóbbit többen nézik meg és többen olvassák.
VÉGÜL!
Tarkovszkíj filmjeit — végül — többen megnézik, többen fogják látni, mint az ő korának tömegízlést kielégítő közönségfilmjeit.
Mert századszorra is katarzist tudnak okozni. Nem mennek ki a divatból, míg a közönségfilmek (pl. Ben Hur) igen.
Utóbbiak "egyéjszakás kalandok".
A művészfilmek "örök szerelmek".
Walt Whitman sem képes elavulni.
Pontosabban: van a költészetének egy olyan rétege, ami "átsüt" az időn.
Az alábbi (és néhány következő) műve is ilyen.
Mint tudjuk, Walt Whitman szabadverssorai korántsem "szabadok". Nagyon is "kötöttek": mértékük a légzés mérték, de az óceánhullámok partra sodródásának ritmusai is megihlették ebben.
Később erről többet.
A Woke-genderizmus és az eltörléskultúra Amerikában az ő költészetét is megpróbálta kikezdeni.
Túltolva a biciklit, nem véletlen, hogy súlyos politikai vereséget szenvedett.
Itt az idő tehát, hogy újra foglalkozzunk Walt Whitman költészetével, mert ő az, akiről Szerb Antal találóan azt írta: "örülni tanította a múzsát".
Ez most jól nagyon jól jön a Woke-genderizmus hamis áldozatkultuszával szemben, hiszen álprófétáinak füléből képzelt vér folyik.
_________________________________
VOLT EGY GYEREK AKI ELINDULT
Volt egy gyerek, aki elindult naponta
S amit először meglátott azzá lett ő maga is,
S az a valami a gyermek része lett azon a napon át vagy a nap egy részén át
Vagy sok éven át vagy évek elnyúló láncolatán át.
És a korai orgona része lett ennek a gyereknek,
És a fű meg a fehér és piros délignyitó meg a fehér és piros lóhere meg a bibic-sírás
És a harmadik hónapi bárány és a koca halványrózsaszín malaca és a kanca csikaja
meg a tehén borja
És a baromfilárma a szérűn vagy a pocsolyánál a halastó mellett
És a mélyben a furcsán függve maradt hal meg a furcsán szép vízitükör
És a vízinövények kecses, lapos szirma — minden a része lett.
A negyedik hónapi meg az ötödik hónapi mezei zsengék a részei lettek,
A sarjadó téligabona meg az aranysárga búza meg a kerti gumók, gyökerek
És a virágzó almafák, s a gyümölcs azután és az erdei bogyók meg a legsilányabb
útszéli gaz
És a részeg öreg, aki a kocsma fészere alól tápászkodik fel és tántorog hazafelé,
És a tanítónő iskolábamenet
És a fiúk, a jóbarátok, meg a fiúk, a verekedők,
És a pirospozsgás, takaros lányok és mezítláb a négerfiú, a négerlány
És a város meg a vidék változásai mindenütt, ahova elment.
És a saját szülei, az, aki nemzette, s az, aki foganta s megszülte őt,
De nem csupán ezt adták magukból ennek a gyereknek,
Minden napot aztán neki adtak, és ők is a részei lettek.
Az anya, ki otthon nyugodtan megterít vacsorára,
Az anya szelíd szava, tiszta kalapja, ruhája, a jóleső illat, mely személyéből s öltözetéből
árad elmenőben.
Az apa, az erős, az öntelt, a férfias, fösvény, dühös és igaztalan,
Az ütés, a hirtelen, hangos szó, fukar alkudozás, a csábítás fortélyai,
A családi szokások, a nyelv, a társaság, bútor, a sóvárgó, áradó szív,
Az ellentmondást nem tűrő szeretet, a valóság érzéke s a gondolat, hogy mi lesz, ha
végülis kiderül, hogy nem ez a valóság,
A nappal kételye s az éjszaka kételye s a különös hogyan és miképpen,
Hogy az, ami látszik, olyan-e, vagy minden csak folt és villanás.
Utcákon nyüzsgő férfiak, asszonyok — ha nem csupán folt és villanás, mi egyéb?
Maguk az utcák, a házak homlokzata, áruk a kirakatokban,
Kocsik, fogatok, a kikötők súlyos deszkái, az átkelés kompon,
Naplementekor a távoli hegyi falu, közben a folyóval,
Két mérföldnyire az árnyak, a sugár, a pára, a házormokra, tetőkre hulló fény,
Közel a hajó, mely álmosan úszik az árral s dereglyét vontat hosszú kötélen,
A torlódó hullámok gyorsan megtörő, tajtékzó taréja,
Égen a színes felhők rétege, mint hosszan elnyúló tisztaság, melyben mozdulatlan lebeg,
A láthatár széle, a fregattmadár röpte, s illata a sós mocsárnak, a parti iszapnak,
Minden része lett a gyereknek, aki elindult naponta és most és mindvégig
naponta elindul.
(Ford: Vas István)
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
