NAPLÓK: MIKROSZKÓPIA (Bártfai A. Márk) Legutóbbi olvasó: 2026-07-28 03:10 Összes olvasás: 7965| 8. | [tulajdonos]: VII. JAVÍTOTT | 2013-11-23 13:59 | MAGÁN(Y)KRITIKÁK
„Magától értetődik, hogy a Vogon költészet a harmadik legrosszabb a világegyetemben. A második legrosszabb Kria Azgótjaié. (...) A világ legrosszabb költészete megsemmisült alkotójával, a redbridge-i Paul Neil Milne Johnstone-nal együtt, amikor a Föld bolygó megsemmisült. " Douglas Adams: Galaxis útikalauz stopposoknak
OBJEKTUM:
"Mórotz Krisztina
Papírsirály
"Uram, futott ön tengerbe olajbogyóval a zsebében? "
Nők szemének fényét látta-e bódulatában?
Néztem csillogásuk. Szemem ha lámpafénybe hunyorog, szeplőket lát.
Gyerekek kibomlott szalagjait, ha a napba nézek.
A kagyló kérése: aludd ki magad. El innen, el, hol magát látom.
A padlásszoba faburkolata, de az meg nem írható.
Minden rovásjel, kódex átbucskázik a megvalósításon.
Kitörő láva. Nem arra megy, amerre kéne.
Mit akarsz megteremteni? Mi a te nagy tüzed?
Látod? Dió. Szavak. Cigaretta ujjaim közt.
Kérlelek, könyörgök, de Te hallgatsz. Hozzám se érve ölelj.
Szoba madarakkal. Papírsirályok, átsuhamlanak a tájon, félbetörve azt.
Kókuszdió. Akár a föld színei a tenger homokjában.
Megfestelek, örökké téged festelek. Mézszínt keverek.
Mondja uram, mi az ige? És ha ige, mivé lesz ma?
Keresem a hitem, óvnám, hogy el ne hagyjon.
Jeanne. Ahmatova.
A többi Papírsirály, kikre nem emlékszem.
Néha falak. Hallgatások vagy félbetört álmok, hogy szépen kéne szeretni.
A szemed kemény, Modi, ismered dacod, szégyeneid.
Bújócskát játszó gyönyörök, elmúlnak, hogy átadják helyük az újaknak.
Milyen amikor elmúlik? Szakadt már önön az ing?
Halt már kezében darócszál, amire festett?
Ez a tépés a gyermekkoré, a hosszú nappaloké.
Szétrúgott hangyabolyok, csaláncsípések.
Ez anyám arca. Ez a megtagadott fiamé.
Hangsúly lefelé száll. Motyog. Vénemberré szelídül a hang.
A kezek kövekhez nőttek. Szobor úr, átleng a por a tájon, beterít. Látja?
Szenvedély zenitjén zabál a cinóber. Napsárga fény tárja önmagát.
Mindent átéget az erotika. Halálod is. Verseid is. Szeretőid. Hajnalaid.
Madarakkal álmodsz? Azok nem madarak.
Szállnál valahová. Papírsirályok.
Karistolt szavak. „Nem bírom, ha hallgat”.
„Nyitva maradt ablakon madarak tánca és a nők szeme mindig szomorú."
A nő, mint a víz és a réz. Mi az a nagy tűz, mi lobogva emészt?
Cipeli Ön e kövek porát? Halálomig.
Átsuhamlik a gyertyalángokon. Belekapnak.
Kövek, festék és por. A tiéd. Annyira semmi: csak szobor úr az ember."
SZUBJEKTUM:
Mélységes félreértés azt gondolni, hogy a tehetség és a produktum egymás szinonimái. Nagyon sok tehetséges ember van, mégis igen kevés értékelhető produktum. Mert az értékelhető produktum, alkotás, mű; nem jöhet létre szorgalom, tanulás, és az ezek nyomán szerzett: biztonsággal alkalmazható tudás nélkül. A zenében és a képzőművészetben ez evidencia. Néhányan úgy gondolják, hogy az irodalomban nem. Tévesen gondolják így. Olyan ez, mintha valaki nem tanulná meg a perspektívát, az anatómiát, a színtant, az ellenpontot, a hangszerelést "miegyebet". Nagy ritkán ugyan, de alkothat naiv festő is kellemes művet, bár leginkább csak az, aki nagyon is tudatos, a naivitást mint eszközt használja. De ez igen ritka jelenség. A zenében ez gyakorlatilag kizárt. Macskazene lenne csak belőle. Ez igaz a nem európai művészetek hagyományaira is. Az irodalom és főleg a költészet, a gondolat mellett, valamiképpen zene is, és vizualitás is. Éppen a gondolatisága, és a zeneisége miatt, nem lehetséges a naiv költészet. Ez a prózaversre is igaz. Csak az tud jó prózaverset írni, akinek nincsenek gondjai a kötött formákkal. Éppen ezen gondtalanságából fakad majd az a képessége, hogy a szabadnak tűnő szöveget, finom rejtett muzsikával és ritmusokkal szője át, vagy ami még jobb, hogy azokból építse fel, gondatlanság nélkül. Picasso megjegyezte, hogy mivel ő úgy tud rajzolni, mint Michelangelo, ezért engedjék meg neki, hogy úgy rajzoljon, ahogy ő szeretne. Weöres azokat az embereket, akik nem ismerték a kötött formákat, egyszerűen elküldte a fenébe. A formák ismeretén mérhető ugyanis le, hogy mennyire fontos az illetőnek a költészet. Mennyire fontos az irodalmi hagyomány. Mennyire kész tanulni. Mennyire akarja feltárni minden titkát a költészetnek, milyen mértékben érez alázatot ezen művészet irányába; és tiszteli meg azzal választott művészetét, hogy annak technikáit megtanulja? A valóban tehetséges ember nem rest tanulni. Önmagában persze a tanulás, sőt a tudás sem elég. Ám még mindig több, mint az önmagában álló tehetség. A tehetség a belső szerző, a tudás a belső szerkesztő. A kettő együttese alkothat csak PRODUKTUMOT. Csak e kettő képes a szöveg három ritmusát: gondolat, kép, zene, összhangba hozni, s ezen az összhangon, mint alaphangon megszólalva érvényes költészetet alkotni, teremteni. Jelen szerző, jelen szövege kaotikus szóömleny csupán. Adja magát a fordulat: Mi rosszabb egy Móricka viccnél, talán egy Mórotz.. vers? A jelen szöveg természetesen nem vers, és nem is költemény, ezért mégsem adja magát a vicces fordulat. A vendégszöveg nem túl izgalmas és forrásától függetlenül, valami rossz, művészieskedő film jut az ember eszébe.róla. Gyakorlatilag egy véd vagy támfalat szolgáltat az utánakövetkező tengernyi sületlenségnek. Sose értettem meg azokat, akik az életművészetről írnak. Éljék inkább az életüket; művészien. Esetükben ez mindenképpen esztétikusabb és következetesebb magatartás volna. Aki az életművészetről ír, az agyon gyanús. Lehet, hogy csak szövegel róla.? Az esetek 99.9 %-ban az ilyen életművész és életérzés -szerzők a neurózisukból elvágyódva, nyilvánosan maszturbálnak a vágyképeik felett. És ezen maszturbációjuk eredményeit kenik a közönség arcára. Számomra ez botrányos ízléstelenség. Tárgyalt alkotásunk éppen ilyen. Ennek a szövegnek nincs kohéziója; széttartó, gyakran magyartalan mondatok kontextus nélküli sorjázása csupán. Képek és képzelgések zavarodott kavalkádja. Ez a szöveg abúzus a költészeten és az olvasón. Az a szerző aki a következő """mondatokra""" képes, az nem riad vissza semmitől: "Hangsúly lefelé száll." , "A padlásszoba faburkolata, de az meg nem írható." , "Gyerekek kibomlott szalagjait, ha a napba nézek." , "Hallgatások vagy félbetört álmok, hogy szépen kéne szeretni." , "Cigaretta ujjaim közt" (értsd: az ujjai cigaretták) , "Halt már kezében darócszál, amire festett? " , "Szenvedély zenitjén zabál a cinóber." Összeszorított szájú lazulás, befeszült fejű szabad-asszociálás. Erőltetett spontaneitás. Ha a szerző ezeket a verseit valóban napokig írja, az rendkívül elkeserítő lehet, és nem túl biztató. Szövegei nem szólnak semmiről, bár ő váltig hajtogatja, hogy az erotikáról és a halálról. De nekrofiliának ez mégis csak kevés. Ami bizonyos ebből a szövegből, hogy a szerző teljesen bezárkózott saját elméjének padlásszobájába és ott összefüggéstelen jelenetekkel szórakoztatja önmagát. Ez viszont kívülről nézve betegesen unalmas. De a szerző nem tehet róla, neki ez és ilyen a művészet. Valószínűleg éppen ezért is, menthetetlen. Az olvasó csak ezt tudja a szerző szövegével kapcsolatban megjegyezni: "festék és por. A tiéd. Annyira semmi:"
(b.a.m.)
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
