Egy kicsit fáj

Hódolat Ahmatovának
Márciusi elégiájáért


1.

Ma percre pontosan tudom a dolgom:
huszonnégy órán át zenére várni;
mindegy, mi lesz: a Requiem, akármi –
legyen zene. A többit majd megoldom…

...Ha jól emlékszem, néhány napja kezdett
jobban bosszantani, mint rendesen
(azelőtt azt reméltem, átesem
majd rajta én is, ha már ez a helyzet
és így tovább) ...
                  A tegnap este mégis
rámtört valami furcsa nyugalom;
hogy mitől, azt én persze nem tudom,
de nem volt benne semmi csakazértis,
inkább valamiféle élvezet...
Még nem tudom, hogy ez mihez vezet;

2.

amit tudok: már nem kérdem, ki átkoz,
hogy huszonévesen kellett a rákhoz
hozzászoknom, mint levélnek az ághoz
(s ha nem félnék, hogy elrontja a pátosz
a verset teljesen, zene helyett
lovagolhatnék még ezen a témán)...

Szóval: a tegnap este Ahmatován
gondolkoztam, egy verssora felett,
hogy "Kincseimből még maradt nekem...",
és hogy jön ehhez az én esetem...

És tévednék, ha ma azt gondolom,
innen jöhet a furcsa nyugalom?
Hogy azt hazudtam, egyszer hátha jó lesz:
felnőhetek végre a kincseimhez...






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Kötetben: Két szék között (Pozsony, 2005)
Kiadó: Kalligram