Mona Lisa

Mint fertőző fekélyt, úgy ecsetellek; már a
Vászonra köptem, most dúsítom, aztán szétkenem,
Tintás piktorként szentképpel áldozom neked,
Én vény nélkül kapható, kipróbált Zseb-Istenem.

Örök Kamasz-Álom; legszebb színekkel festelek,
Vérrel, mit egykor a tüzes trónon izzadt ki Dózsa;
Meg lesz itt hermelin, húsos barack, betyárkörte,
S porcelánban bimbózó aranyos húgyrózsa.

Gyászfekete, s hófehér, mint egy barlangi féreg,
Ki forrón tekergőzik, noha hideg, mint a tű;
Mit szemembe szúrtak, ezért homályosan látlak
Te alkoholban oldott, vérehulló fecskefű.

Így csak foltokban festelek, akár a felkelő Napot,
Te mézédes eper, keserű mandula, sós pisztácia,
S mindegy, mi vagy: lélek, hús, izzadó rima, vagy
Csak egy bordámból teremtett Fantom-Grácia.

Elég, ha csak bennem létezel, Szonettek Hölgye;
Te répás, tejes, zavaros, rothadó Minden-Kása,
Édes-savanyú, rejtélyes, csillogó, kiismerhetetlen,
Színes, szent, csodás, akár egy tündér hányása.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.