Még hiszek
Ma lehajoltam egy apró mezei virághoz,
Ujjam hegye puha szirmait simogatta,
Egy régi érzés párosult finom illatához,
Mely a fátyoltalan múlt arcát mutatta.
És röpültem az időn át, bún s gondokon
S megérkeztem ide, e szép mezőre,
Még pehely sem ült gyermeki arcomon,
Még hittel néztem a rejtőző jövőbe.
„Mezítlábas, csillogó szemű kis kölyök
Ki rácsodálkozik egy szép virágra,
Lelkében szivárvány fényű szép körök
Lebegnek, a kehely mámor illatára.
Ami ott jövő, az itt fájón borzongó múlt,
S az arcon már elmélyülő vonások,
A szivárvány kör már rég a földre hullt,
Lélekben gondok, a szúrós bogáncsok.”
Az idő lép az élten is át, szüntelen szalad,
De ha még örülök e kis virágnak,
Akkor még van remény, ha derű fakad,
Még tudok hinni e lódító, hazug világnak!
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
