Peronon álltam

Peronon áltam
sok üres börönd társaságban
készültem hozzád
messziről füstölgött
a remény

Lassan zakatolt felém, aztán
fittyentve gyűjtött
erőt s elrobogott megint.
Itt hagyott félig felépülve
s én lemaradtam
menetrend szerint

Elvesztem dolgaid között,
voltak napok,
mikor zsebedben hordtál
percenként elővettél
mosolyogtál, megcsokoltál
most pedig elhagyatott lakásodban
ágy alatt porosodom.

Indulni próbalok de hova -
Szólni próbalok de kihez -
oly kerítést próbalok megmászni
mely semmit keretez.

Ha meglátom az űrt
hiszem hogy van.
Addig ott állok
zakatoló, fékező
reményekre várok
de indulnom kellene gyalog
mindent hátra hagyva
utánad eredni
felrázni az emberi rossz szokások
puha párnái közül
hogy szeress te bolond.

Nem fájhat semmi jobban,
mint szemedben látni
a mosolyt
s hangodban hallani a közönyt.

Nem fájhat semmi jobban,
mint tudni, hogy
logikus, szerkesztett
utakat választ a szíved,
ahogy tested elfordult
és elköszönt az ölelésektől
és sétaktól velem.
Ne hagyj el
kis csodás káosz
szeress,
ahogy mindig is akartál
te örökmozgó, sebeket ejtő
komisz szerelem.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.