Küzdelmes magyar évszázadok

KÜZDELMES MAGYAR ÉVSZÁZADOK
Balladás ének

Kézbe veszem pengő lantom, mondok egy mesét,
Megidézem Magyarország büszke szellemét.
Magyar Honban éltünk szépen Árpád népe rég,
Hadak útján volt dicsőségünk éppen elég.

Magyarország az én hazám, itt boldog vagyok,
Magyar égről ragyognak rám fénylő csillagok.
Magyar kalász termi nékünk a jó kenyeret,
Magyar földön háborúztunk éppen eleget.

Visszanyúlik történelmünk nagyon messzire,
Etelközi őshazából jutottunk ide.
Magyar tenger nyaldosta a hajónk oldalát,
Magyar szellő borzolta szabadság zászlaját.

Tatár dúlta szép hazánkat, pusztafölddé lett.
Ország építő királyunk jókor érkezett.
Évszázadok hosszú során éltünk boldogan,
Nem gondolva, hogy a Nemzet vesztébe rohan.

Jött a török tenger haddal Mohács elesett,
Százötven év elnyomatás elkövetkezett.
Mikor végre béke honolt, örültünk nagyon,
Azt hittük, hogy tovább lépünk túl az álmokon.

Azt gondolta szegény népem kardját leteszi,
Országunkat senki már nem veszélyezteti.
Hiú ábránd hiú remény újra itt a baj,
Hej Rákóczi fejedelem, jer siess hamar!

Tokjában az ősi fegyver tovább nem pihent,
Esze Tamás talpas népe vígan énekelt.
Elbukott a szabadságunk-könnyünk újra hullt,
Hazánkra a sötét felleg újra ráborult.

Rodostóban fejedelmünk a Hont siratta,
Mikes Kelemen pedig leveleit írta.
Rabságban élt dicső népünk szabadságra várt,
Hogy lemossa majd magáról a gyalázatát.

Kossuth Lajos azt üzente fegyverbe Magyar!
Fogjunk össze zsarnok ellen itt a diadal.
Hiú remény volt a harcunk most sem sikerült,
Aradi vár tornyára gyászlobogó került.

Évszázadok jöttek újra, nem voltunk szabad,
Volt királyunk ki egyben Osztrák császárt takart.
Volt kormányzónk fehér lovon nagyon soká még,
Elsodorta Világégés Őt is nagyon rég.

Szegény gyötört magyar népem sorsa oly kemény,
Most ott tartunk ez a kérdés lesz – e még remény?
Lesz – e helyünk a világban kérdezzük sokan?
Élünk- e majd itt - e földön jól és boldogan?

Magyarország az én hazám, itt boldog vagyok,
Magyar égről ragyognak rám fénylő csillagok.
Magyar kalász termi nékünk a jó kenyeret?
Tudunk – e majd ebből enni vajon eleget?

Kezemből a pengő lantom most már leteszem,
Eltűnik a zengő hangom, halkul énekem.
Magyarország az én hazám boldog maradok?
Magyar égről ragyognak majd rám a csillagok?

Zirc, 2005. 12. 18





















Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.