karantén

Szablyáján állt a gőg,
és simított köpenyén
egy strázsa őrködött.
-ily éles helyzeten
az ököl körbeköt?-
gondolta, míg sebes
agyában szörfözött.
-Míg itt ökörködök,
egy strázsa lesz az úr,
hát nincsen erre fej,
csak bús nyakamra ad-
tak ily gyalázatot?
Menten meghalok.-

És könnyet hullatott,
míg feje elgurult,
egy cseppet elhagyott,
min nap tört szerte szét,
nyomán tölgyfa nőtt,
s a lombja égbe tört.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.