Az eset



      „Falain graffitik néma dühe.”
                                       Filip Tamás    

Vágyaid fogja vagy.
Lepke libben avar alól, akárha
szárnya nőtt volna a halott levélnek.
Az ablakhoz állsz, pontosan oda,
az időpont is egyezik, de a nap
már nem, más az időjárás, és te sem
vagy ő, hogy is láthatnád, amit ő,
hogy is vehetnéd észre azt, amiről
csak annyit tudsz, ott volt, hisz nem tudod,
mit keresel, tehát észrevenni sincs esély.
Más a tekintet, más a látvány; a táj
azt az arcát mutatja, mégsem az.
Örülj a titoknak, eredj a rejtély
nyomába, változz át a kedvessé,
légy éned másik fele, s akkor
megérted a tétova mozdulat
kicsiny kis rugóit, a zuhanás
okát. Mindent.
Így indul. De mint öreganyónak
rontott kötésén a szálat, fel kell
fejtenem a titkot magamnak is.
Átlagos estén, a mulatság után
majd érkezik, s mint óvó apa,
bevárom, és együtt megyünk haza.
Kezemben könyv lassan hullik a földre
telefoncsörgés kíséri az éppen
induló szerelvény hangját. Beszél
zuhanásról beszél eszmélet-
vesztésről...
Hogy csöppentem ide hogy elfehérült
arccal mentők után szaladgálok be
a házak közé az utcáról a mélybe?
majd már a kórház csak elkenve a
részletek  imák a túlélésért
egyetlen taxiért a kósza éjben
mikor szinte rögzült az állapota
és reménytelen többet megtudni
és csak a kezek tördelése a
részletek tisztázása marad hátra.
Rontott sorok sorjáznak a papíron
a gyógymód részeként.
Egy rajzot keresett a lányoknak ott
a lépcsők korlátolt tömör peremén
az ereszkedő sötét meglopta
bizonyosságát és megvolt a baj.
Naponta útjára indítom a
facsigát, míg pörög őrá gondolok,
s a csiga egyre hosszabban pörög.
Visszatérek még a mozzanatok
rendszertelen sorára, hogy összeálljon,
amit nincs miért megérteni, vissza
már nem fordítható, halad előre,
és talán megáll egy néma nesszel,
mikor kinyitja a szemét, utolsó
esélyt és a remény kis morzsáit
nyújtva tétova tekintetében...






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.