Lehajolni ágként...

Menni zörgő- csontú sátáni utakon
Csaholó kopók közt,hogy a vér kisarjad
Sziklákat törni pataknyi pengeéllel
S óvni görbe hátát a zendülő kőnek
Messzebbre látni, mint más, hol a gát szakad
Túllépni a gyülölet horizontján
Lázadó vizeknek bölcsőt és sírt ásni
Hogy ringassa álmaid vagy temesse el
Fogaskeréknek lenni, nem vető éknek
S hinni azt, hogy a föld érted is forog
Büszkének maradni tépett büszkeségért
Hiszen emberként élni másként nem lehet
Lehajolni ágként a vénülő gyökérhez
A csillagokból, még magához köt a rög
Felfelé csobogni zúgó vízesésben
Mikor rádtörnek orvul ordas csapatok
Hazugok között igazat kiáltani
Ha mellkas-törő kéjjel kivet a világ
S megbocsátani, ha mindenki elátkoz
S kézfogásodra a kéz ökölbe szorul
Mikor arcod fényét a sötétség szántja
Felemelkedni tisztán a föld porából
Könnyben, vérben vajúdva, mint egy újszülött
S bevallani végül, hogy gyarló az ember
A világot akarja megváltani, de
Hit nélkül, gyáván önmagáért vétkezik
S imájában másokért kér feloldozást





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.