Korlátpor

a hatodikon próbálok aludni
a párnámba kapaszkodom
a (szeretet)tériszony régi
ismerősöm szobájában
a félelem csúszós és ferde
erkélyek vonzásától
korlátok porladásától
ágyak alig érzékelhető dőlésétől

eszembe juttatja a régi
az ismeretlen jövőmtől való
oktalan rettegésem mikor
mocskosan több napos vergődésben
a nappalink kanapéján feküdtem
bambultam tévénkre ti kezelésen
s én agyam rádiójeleit hallgattam
a fülembe dugott láthatatlan sztetoszkóppal
a fehér zajok közt kutattam
üzeneteket jeleket bármit kerestem
mint szentágoston a bibliában
nyitogattam véletlenszerűen
a szemem próbáltam az adásokat
fogni nem megölni senkit
megsimítani megölelni szeretteim
nem megölni önmagam
figyeltem a libabőrt kezemen
és a hideg nyirkos vasrácsba kapaszkodtam
amíg fényeitek meg nem láttam csillanni a ház falán
a kádban ültem a kihűlt vízben minden reggel
egy újabb elviselhetetlenül hosszú újabb nap kezdődött
lelkem folyton visszaöklendezte
amit félig megemésztettem már
az ünnepi edénykészlet csörömpölését
a vasárnapi iszonyatos húslevest
elsóztad a csirkék lábát és a pondrócsigákat
a forró kávék és az aznapi újságok hazug idilljét
és apa bosszantó életkedvét
és anya hamiskás altatódalát
minden alkonnyal egy elviselhetetlenül hosszú újabb éj szállt le
és a sötétben visszatükröződő arcomon kerestem
valami jelét vagy
annak az embernek akitől rettegtem
vagy annak az embernek akiben nem hittem
de hinni akartam
minden óra semmittevés diadala volt akkor
valami jónak és minden elvesztegett lehetőség
kudarca volt valami rossznak

vége már és magam sem remélte jövőmben élek
24 évesen a mélység
legalább annyira izgat vonz ingerel
mint amennyire undorodom tőle
köröttem repülő emberekről fotók a falon
a hullámzó domboldalok és hullámzó vásznak suhogása
kezdem felfogni hogy napjaimat
nem elég túlélnem a félelme csapda volt
csupán elterelte figyelmem arról hogy élek
noha én nem öltem meg senkit időközben
önmagam sem szültem meg

az erkély korlátján állok
cipőm muskátlikon tapos
hallgatom a süvítő szeleket miközben
az ismeretlen város hullámzását figyelem

csak azokba kódolták bele a tériszony érzését
akik képesek kezükkel fel-le csapkodva
szállni
felemelkedni a földről





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.