Izrael földje

Dörög a gépfegyver
száguld a tank
hullik az ember
csobog a vérpatak
Krisztus szülőföldje
szennyes vérben ázik
holtak temetője:
a Szentföld ezzé válik
a sivatag békéje
régen elhamvadt már
aki felnéz az égre
csak fekete füstöt lát

Isten elfordítja
örökkévaló tekintetét
ne lássa, ne hallja
műve mint hullik szét
mind az ő nevében
e végtelen pusztítás?
az ember őrületében
elfeledi az írást?
önmagát kérdezi
most a Mindenható
embert teremteni
ugyan mire volt jó?
hogy vég nélkül megölje
saját imádott faját
s utolsó lépésként
ha már nincs kit, önmagát?

Míg mereng a Menny
a nap lassan leszáll
vörösbe borul
a mélykék látóhatár
ártatlanok vére
színezi vörösre
s teszi átkozottá
e földet mindörökre
a vörös lassan éjfeketébe vált
eltűnik a nap, elsötétül a táj
gyászlepel borul Izráel földjére
átfestve a létet örök feketére
fekete gyász, sírás, halál
téboly, bánat
vak bűnök, mikre talán
már nincsen bocsánat...





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.