Visszatérõ

Hogy sírtál,
Mikor elhagytad Nyíregyházát,
és benyakaltad az utolsó üveg Tokajit,
kihajolva a koszos ablakba tapadtál,
megvegye szél a könyveid.

Hát nem gyalog, s váltott lovakon,
Nem fűtött, koraőszi vonaton
Miskolc városába így érkeztem
újra meg.

Leszálltam, nem roggyant a térdem,
Bár imbolyogtam, mint könnyű szélben
Tar fa.
Ámultam, s keresztülsiettek a rohanók,
álltam, s átvártak rajtam a várakozók.
A bőrdzsekimben bíztam,
Mert az állomás, a levegő,
A beton, a házak,
És semmi, semmi,
Semmi nem volt már ugyanaz.

S hogy sírtál,
mikor huszonkilenc inasév,
És pár hónap albérlet után
Kiebrudalt ez a hely.
S ahogy Miskolc kapuja
Bezárult mögöttem, én sem
Voltam többé ugyanaz.
Félig idegen, kicsit mint Rimbaud,
Félig Miskolc, kicsit tán Charlesleroi.
Égő cigarettám megismerte a Szinva folyót.

Később az Avasalján
Sört kértem, és a szemem
Élő csöndben,
Arany mozdulatlanságban
Elfolyatott egy öreg Napgolyót.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.