Árnyéklovas



Megsebezve, de talán még nem legyőzve
És talán elmúlik a ködös éjszaka
Talán egyszer még fekszem medvebőrre
Elillan vizelet, -verejték szaga

Törvényem ami gúzsba köt, nem lesz barbár
Amit építek, biztos lesz és szép magas
Akik látnak, nem fognák orrukat már
Nem lennék arcnélküli, árnyéklovas

Saját lesz kabátom, és saját lesz ingem
Ha meglátnak, szörnyülködni nem kezdenek
Nem nyirkos hó kering majd ereimben
Ha jó történne velem, nem lepne meg

Feltűnne a holnap, nem ily viaszfakón
Velem Isten is lehetne elfogódott
Nem lennék kapitány, süllyedő hajón
Nem őriznék már több, égő kanócot

Nem engedném el többé sorsom fonalát
Vörös szőnyeg járna nekem és emelvény
Nem lennék benne biztos, hogy úgyse lát
Élném életem, mint egy eleven lény

Szemem nem lenne sötét, vagy holthalovány
Nem lepődnék meg a bőséges jussomon
Nem lenne szilánkra tört a koponyám
Nem lennék hóember a trópusokon

Nem futna velem szembe, veszetten iszony
Nem lennék reszketője, gyanús neszeknek
Isten elbizonytalanodna, -el bizony
Az lennék végre, mit énnek neveznek

És feltámadásom is kipipálhatom
Mit érdekelne engem, kacagó halál
Ha egyszer érző szívekben lakhatom
Kincsem nem lenne, habzó ürességtől
Kicsorduló pohár








Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: -, -
Kötetben: Komor szentek (-, -)
Kiadó: -