Egy mozdulat hármasoltára




I

a forma drámája volt hiszen mintha
álomban vagy őrületben egy pillanat
alatt gyermekké változtatott védte-
lenséged a kézirat fölé hajoltál
képzeletem üvegbúrája mögött a tiéd
vagyok mondtam s arcodra forrasz-
tottam ajkamat igen itt most rögtön
a blúzomat a nyakamba felhúztam nézd
milyen szép a testem akkor rám néztél
hidegen milyen nevetséges vagyok gon-
doltam érzéketlenül csak azt nem tisz-
tázta pillantásod vajon veled vagy ma-
gammal kegyetlenkedem de nem is akartam
felkutatni a jóság tájait álltam mintha te-
kinteted szűk zárójelében csupasz felki-
áltójel nő és gyermek forma és ember
örök konfliktusának kellős közepén egye-
dül megbabonázva ezzel a megfejthetetlen
nézéssel ezzel a titokkal átláthatatlan
melódiák és ritmusok fülrepesztő csendjé-
ben ahol már oly mindegy fölmagasztosít
vagy a megszégyenülés szakadékába taszít
a következő pillanat gonosz vagy szomorú
patetikus vagy alpári esdeklő vagy szemre-
hányó tekintettel válaszolok neked a témák
a crescendók a decrescendók a pauzák
a szólók hogyan sodorják tovább szim-
fóniánkat melyet akaratod ellenére is meg-
alkotunk mi ketten mert az ember annak függ-
vénye ami az emberek között jön létre és
nincs számára más istenség mint amely az em-
berből születik bennem benned íme megszület-
tél bennem benned íme megszülettem

II

most kéne félbeszakítani az előadást
mondjuk felismerhetetlenné aszalódni
és eltűnni tekintetedből összeroppan-
ni védtelenséged súlya alatt mielőtt
kimondod ahogy elnézem kegyedet nem
hagy nyugodni a gondolat hogy valamire
használjam például hogy pórázra fogjam
és megfuttassam vagy megszúrjam egy
gombostűvel vagy kifigurázzam egyszerű-
en idegesít érti olyan kegyed mint a
vörös posztó provokál hah ahogy hallgat
csodálatosan fest akár egy büszke király-
nő valahogy olyan durcás olyan besavanyodott
ah ez a büszkeség és ez a savanyúság én
megőrülök mindenkinek van valakije akitől
delírium tremensbe esik s maga jutott nekem
maga az enyém lesz a blúzomat a nyakamba fel-
húztam s eszembe jutott milyen körültekintően
választottam ki ezt a fehér melltartót mert
a fekete csipke túl közönséges lesz a tűzpiros
megijeszt a halványkék hazug gondoltam s most
itt állok Yvonne burgundi hercegnő Madonna fehér-
neműjében tekinteted markában az első felvonás
kellős közepén Júlia megromlott mosolyával

III

mennyi fényképem sorakozik katonás
rendben vízszintesen meg függőlegesen
a blúzomat a nyakamba felhúzva
állok kopog kopog a fullasztó
melegben lakkcipő bőrcipő bakancs
villogó padlón mennyi tekintet
térdepel előttem mennyi szomjas csönd
zarándokol Marilyn kútjához fegyelme-
zetten sárga kék zöld bordó fekete
fehér kék hátterem langyos ágyam
a blúzomat a nyakamba felhúzva
állok a lámpák a falak a vakító
ablakkeretek mind egy irányba néznek
felém mozdulatlanságom isteni
idiotizmusára bábszerű ürességemre
melyet drámai pátosszal töltött csaknem
öngyilkos mozdulat idézett elő
hát fogalmad sem lehet mennyi
erőfeszítést emésztett fel e badarság
drámai felépítése így odalökni magam
a tömérdek idegennek mert olyan idegen
vagy nekem mint Marilinnek tízezer tekintet
áhitat utálat közöny utolérhet fogdoshat
eldobhat miközben azzal védekezem hogy
múzeumi tárgyhoz nem nyúlhat senki






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: Élet és irodalom, 1996
Kötetben: Zadarnál a tenger (Budapest, 1997)
Kiadó: Orpheusz