Levél hitvesemnek

  


Szégyellem magam.
És boldogtalanná tesz, hogy megint van isten.

Mert vísszeres lábú vénasszony
minden költő Auschwitz után.

Hiába csillogtat ékszer-rímeket,
hiába permetez magára illatos hasonlatot.

Reszketeg kezemmel hiába érinteném fekete hajadat,
fonnyadt mellemre hiába vonnám fiatal kezed.

Csak simogass Te Szent!
Ezt mondanám.

És egybeugranának a szétesett dolgok.
És láttatnál velem sóvárgást, csömört.

"Hidd el időben elsötétítettem."
Ezt suttognám. Fölhevült arccal.

De akkor már nappal lenne.
Mohó verítékemben feküdnék.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: Élet és irodalom, 1995
Kötetben: Zadarnál a tenger (Budapest, 1997)
Kiadó: Orpheusz