Recenziók
Én nem szólhatok, de dübörög a szél
számat befogtátok, de kiönti a tenger,
mit szemedbe mondani nem hagytál,
te tékozló, gyarló, ostoba Ember.
Védd magad hát a haragvó égtől,
a Föld könnye szállt panaszra rá
talpad alatt sóhajtott, de nevetted,
hát sírj most! Zokogd, és tépd hajad!
Fizesd, s ródd le áldozati pénzed
annak, kit Istenként állítottál
a világ élére...
te voltál ez ostoba.
Te magad.
Én nem szólok, de tombol a vihar
nem ordítok, de dübörög a Föld
temesd magadra, s várd:
millió év múlva utódod rád lel,
mint cseppnyi olajra
s mert ereiben is véred zubog,
boldogan széttekint majd,
s kincsével épít egy új világot:
egy új hazugot.
Ahogyan az őse is
mindig, mindenkinek csak hazudott
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
