anyák napja

Valaki figyel egy néma függöny mögül.
Jól tudom, hogy a látható világ napról-napra kevesebb és kevesebb.
Csendben eltűröm, hogy miközben leválasztják előlem a tereket
utcánkban, a házakból minden kacagás kiürül.

És napról-napra kevesebb és kevesebb kedvem van
megtudni, mi fénylik odaát.
Fáj a fejem.
Várom apát, hogy kivigyen a temetőbe.
Én soha nem akartam sírni előtte.

Nézem a diófa leveleit, ahogy a fényben ficánkolnak.
A kék játszi melletti padon figyeltél minket mosolyogva.
Nem értettem, hogy lehetsz ennyivel közelebb hozzá.  
Emlékszem a piros szoknyád illatára.
Ahogy átöleltem lábad,
                                te megsímogattad a fejem.
És azt mondtad, battyogjunk  hazafele.
Abban a pillanatban azt hittem, mi olyan jók vagyunk,
                               mi nem halhatunk meg.

Aztán a hatalmas, kék eget is befogta vérvörös, hosszúra nyúlt sálam.
Aznap, mikor megrendeltük a fejfádat.
Valaki iszonyatosan büszke volt magára.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.