A visszajáró




(Egy M. C. Escher motívumra)

Ha módot ád az álom, ejtsd szerét,
Hogy visszajárj lépcsőin föl-le menni
E kőrajznak, hol más nem őrzi semmi
Múltjaid koordináta rendszerét.

Enyészetén a szép vízszinteseknek
Kőívbe kötve leng az égi inga,
Idő-tortákká szüntelen hasítva
A tág teret hol fényhajók remegnek.

Először mintha tennéd, oly gyanútlan,
Oszlopsorának járd árnyékait,
S egy képletben egy törtre lelsz, amit
Fölismersz tán, s már érezd, minden úgy van:

Úgy áll a szobor és mögötte úgy vár,
Hogy kibukkanjon ugyanaz a nap,
Hogy’ is felednéd: egyik arcodat,
Hogy úgy, hogy éppen úgy sütötte már.

Vakít a fény, nem kérdem látod-é;
Hunyorítva is látnod kell, ez az
A mészfehér, a szélbe tett terasz,
Emlékszel, n-edik halálodé.








Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.