Halotti beszéd

Kosztolányi Dezső és Márai Sándor tiszteletére

Íme halott hát
aki tegnap élt még
hirtelen kihunyt a láng
s soha többé nem ég

Itt állunk mindannyian
könnyes szemmel, tátott szájjal
ál-gyászhangulatban
farkasszemben a halállal

Ne álltassuk magunk
hisz nemcsak őt sajnáljuk
s inkább azért fohászkodunk:
lehetőleg késsen halálunk

És ne úgy járjunk, mint ő
felravatalozott szerencsétlen
kinek szeme most két halott kő
s nincs több helye a létben

Szerettük, ó, persze
valaki mindenkit szeretett
de inkább gondolunk a percre
mikor majd nekünk jut a kereszt

Imádkozunk azért
hogy boldog legyen odaát
s egyben persze magunkért
ha van, szép legyen a túlvilág

Ma még búcsúztatjuk
holnap igyekszünk feledni
hogy mint haldokló hattyúk
majd nekünk is el kell menni

Ha ránézünk a halottra
majdani önmagunk látjuk
majd gondolunk valami másra
s a jelen percet áldjuk

Pedig mindhiába
ma érte, holnap értünk
szól az a bizonyos harang
s végül mi is célt érünk

Idő kérdése csak
s megszakad az élet
ma mi mondjuk, de holnap
értünk mondják a gyászbeszédet.

                             2006. 02. 18.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.