Tüzes táltosként havat hordtam

Magam mögé halomra dobálva
Éveket hagytam el jóban, rosszban
Nem volt súlya a futó időnek
Könnyelmű szívvel elpazaroltam
Fényre törő hajtásnak-kitörve-
A tél sem árthat,ha tavaszt érez
Magasság szédíti csak,s nem vágyik
Vissza szétkúszált vén gyökeréhez
Éltető energiát kaptam ott
Hol Anyám vajúdott a világra
Tüzes táltosként havat hordtam fel
Ölben hegyek aranyló hajára
Nem számoltam dőre napjaimat
Ahogy jöttek,ugyanúgy elszórtam
Hol keserű ízt hozott az egyik
Szomjasan égő számra, hol sótlant
S ha édes volt,elrabolták mások
Vagy balga hittel elvetettem én
Minden perce most fáj csak igazán
Hogy elmúlt már,és vissza sose tér
Félve járok,reszkető lábam visz
Mint elhagyott harcmezőn az aknán
A múlt kilőtt jelzőrakétáit
Hogy újra megintsen, összeraknám
Hiú örömök,szelíd keservek
Semmivé lett eltékozolt évek
Ki bocsát meg a bohó ifjúnak?
S napnyugtakor a hajnal tüzének?
Hogy dacoljak büszkén a sorsommal?
Bőkezűn szórjam szét,mi maradt még?
Vagy szűkmarkún magamtól is óvjam?
Mamár mindegy, úgyis belehalnék
Hát legyek újra könnyelmű,léha
Hadd járjam be a véges-végtelent
Szétszórtan,porrá-füstté enyészve
Kifosztva,üres kézzel,-még lehet





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.