DÉLTENGERI PARTON

Kezed hanyagul zsebre vágva
sétálsz a parti iszapban,
meztélláb, fölhajtott nadrágszárral.
Apály van, apró ragadozók
kutatnak serényen a kinnrekedt
táplálék után. Lábad nyomát
kutyák szaglásszák, s némelyik gödör
a belészivárgó víztől megtelik.
Ahogy a hold vonzza, elébb-utóbb
ráhúzódik az ár. Akkor egy előre nem látható
kitörés kiszárítja hevével
az iszapot, majd a láva kitölti
a mélyedéseket. Pár ezer év után
a geológus lábad mását kifejti,
megállapítja súlyod, korod, nemed,
és vélelmezi betegségeid.
Némi töprengéssel kitalálja
a különös csavart, ahogy elfordultál,
s a kavics röptét is beméri.
Akkor az időleges, mi is az?
Az ár és az apály, a homorú és a besüppedő,
korod, súlyod, nemed, a kavics röppályája,
vagy a röptét kiszámító gondolat?…

2002. április 12. Korinthos






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.