Ember a pesti utcán

Rohan, rohan a tömeg
de ő csak néz, álldogál
kiemelkedik közülük
s egy biztos pontot talál
fején fekete kalap
arca csak félig látszik
hosszú kabátját szél fújja
szemében szikra játszik
földbe gyökerezett lábbal
mered a távolba
mindenen s mindenkin átlát
a tömeg nem zavarja
ki véletlenül szemébe néz
zaklatottan rohan tovább
mintha a metsző pillantás
eltörne minden álszent glóriát
a magányos, furcsa alak
helyéről nem tágít
oszlik körötte a tömeg
de neki semmi nem számít
hóvihar tör ki
az utca teljesen kihalt lesz
apokaliptikus szél fúj
de ő csak áll, s tovább nem megy...

                            2006. 01. 18.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.