BIOLÓGIA

Holt Anyagtól élőnek hitt Ajándék:
Megállásig tetszelgő pillanat.
Bonyolult, benne mégis egyszerű sír:
menekülő, szomorú önmagad.

A részecske-lánc felépül és széthull,
s ismét felépül. Ó, minden lehet
titokmélyen, a tükrös képletekben:
ördöngős semmi, s megcsalt istened!

A Tudós hunyorít, bár meg nem érti
azt sem, amit megért. A Lényeget
tovább rejti ős-sejtek minden őse:
Anyagtól kapott Érthetetlened.

Anyagon túl mégis Téged csodállak
inkább, ember: világod más világ,
mint a Világ,  -  és koronás Királyod
mindig, újra, pökhendi Balgaság.

Milyen kár, hogy ezt addig meg nem érted,
amíg "Megállj!"-t nem int a holt Anyag,
amíg le nem jár perc-kimérő Órád,
s vak múltba hull tetszelgő Pillanat!

Minden sejtben önmagad: szomorúság,  -
bár nem érted. Részecske-lánc velem,
s veled együtt sír élet-bonyolultban:
kis egyszerűkből épült végtelen.

A Tudós néz, hiszi: Tudása Isten,
s a Lényeget feltárja az Anyag.
Így lesz? Én csak síró mosolyod látom
Megállás előtt komor Pillanat!







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.