Szentek

Múlttalan, parttalan szélén a létnek kolbászolok
Csak nehogy leessek, mikor habok mélyítik
tüntetik el nyomom, ha hagyom, mert tudom
én bánat a barázdákban, kísértő alakok
különös formákban, belémrekesztett ujjak
Kapaszkodnak egyre a tányér peremén
sikongva lengve kajtatva kincsekért
ha fölszabadítja őket a makacs akarat
és elhiteti velük: van új a nap alatt

Aztán düh és drog birkóznak vádlón egymással
majd keserűn bandukolnak kacsázó járással
az italtól dohánytól csípve könnyezve
kérni a másikat könyörgőn: engedj be!
Haragra lelt közöny egymásba vetve már
a régmúlt és özönlik szájakból trágár
belül ki nem mondott felszínes hangok
kígyózó köpködő végtelen sora, hogy:
- ide meg oda kívánlak - elakad

elakad

és csendből születik a vágy az elhatározás
hogy jövőre talán a terv végleges
és kérlelhetetlen szalad a sarokba
egy gyűrű az ujjadra és szerelemre vágyni
akár sokáig megcsalatva fájni
bírni közben tűrni pénz nélkül a zsebben
kézzel gyerekkel felnevelni élni
papnak szemébe hazudni: -igen!
örökre bizonytalan táguló ködben
is üvöltve: -igen!

A síron túlról is a halotti házból
A gyökereken túl a testen innen bárhol
hogy: -igen! Nem kérünk mártírhalálból
Talán hálából pityergünk kicsit
Iskolába nagyot, óvodába kicsit
és tudni hogy ütleg és részegség mellett
is őszinteségtől törve imák nélkül végig
is tudni, hogy az: -igen! egyedül
nem volt hazugság






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.