NYUGDÍJASOK

Nézik a vizet volt hajóskapitányok,
kormányosok, matrózok  -  furcsa nép
hajó nélkül, hullám kicsapta vággyal.
Álmaikban elsüllyedt messzeség.

Az új hajósnép öntelt. Hiszi: a Tengert
érti. Érti-e? Csupán fiatal.
Egy titkos erő karjait segíti,
s szívét igézi szirén zengte dal.

Oly jó volna már Tenger-ölelte béke!
A volt-hajósok többet sejtenek
hullám-időkről, haragdús szelekről,
a testük bármily fáradt és beteg.

Ha kérdezik is őket erről vagy arról:
látszat a kérdés, s akármily komoly
a válasz, hátuk mögött a legyintés,
s felejtő Nap, Hold vízre ráhajol.

Mondanám én is, persze, hogy a Tenger
Béke, Háború  -  nem tenger csupán,
s hogy szükség volna minden kézfogásra
innen és túl az Óperencián.

Mondhatnám én is, s joggal, mivelhogy egykor
másképpen voltam mégis fiatal:
meghallgattam szirének dalszavát, de
nem fogott rajtam az a csalfa dal!

Ám szívemben a szomorú gőg lemondó
hajótlan jelenemben: meglehet,
e Tengert így érdemlik, béke nélkül,
vízen járó és parti emberek...






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: kéziratban,