Mint akit valaki itt felejtett

Lábamhoz szelidül az alkony
Kutya hűséggel a dombokon
Enyhül a meleg,árnyak bújnak
Bronz-aranyba -ringó lombokon

Elterül a nap,el is vérzik
Rőt fényei még tapogatnak
Fejem fölé vetem az eget
Hátamat meg a gátoldalnak

Felhő sem rezdül, harmat sem hull
A magány ás sírt, s betemet
Haldoklik a nyár , kiterített
Szőnyege halotti leple lett

Avart zörrent fel a búvó szél
Lépteid hült helyét keresem
Kit földig sújt kín, és fájdalom
Annak nem hullik a könnye sem

Ölelik egymást égen, s földön
Megcsalt, és hűséges szeretők
Levetik könnyű ruháikat
Hegyek,városok,völgyek,mezők

Csak ülök a semmiben,lámpám
A csillagok szétszórt fénye lett
Magamra maradtam a csendben
Mint akit valaki itt felejtett






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.