Félelem


Félelem



Szomorú volt a hajnal,
amikor nem láttam
arcomra simulni arcodat,
rosszallón csóválta fejét,
hogy olyannak lát,
mint akire az élettelenség
rátapad.

Mert kell a mosolyod,
hogy kibontott csillag
legyen az éjszakám,
hogy karoddal átöleld
boldogságom udvarát,
kell a szemed
és kell a szád,
hogy tudjak
az eltelt napnak
kívánni jó éjszakát.

Hogy másnap
Veled ébredjek
szomorúfűz ágait .
szétterítve lássam,
nem akarom, hogy siess
kedves arcodat
szívem ketrecébe kell hogy zárjam.

Éjszaka kell az álmod,
hogy megformázva
életre keljek
s járjam a csillagok
kivilágított árnyait,
szökkenve az égitesteken
szívem ölén arra vágyom,
hogy megfogjam gondolatod
puha kis szárnyait.


Fölnagyított képként
élsz bennem
eltakar mindent a jóság,
a szép szemed,
remeg bennem a szerelem,
de szomorúan fél valami,
kell, hogy tudjam: kellek Neked.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.