A PADLÁSLAKÓ

Apám (titokzatos padláslakó)
mikor antennát szerel,
anyám partvissal nézi a TV-t.
Egy hangosabb dörrenésre
felkoppint dühösen,
hajára alig láthatóan
vakolat porzik – őszülését
csak én veszem észre.
„Most meglesz a cseh adó!”
– robban be apám, mögötte
az ajtó még percekig szabdal levegőt.
Mint mikor valaki imapadba térdel,
rogy le a készülék elé,
morzsoló ujjai gombokon cikáznak.
Anyám felsóhajt, befűt a fürdőszobában,
megmosdat, vacsorát hoz, ágyba rejt.
Mosolyának hulló szirmai
még ott fénylenek a lehalkított szobában,
mikor szemem elnehezül,
s az álom padlásmélyéről nőve
apám antennája felhőbe ér
– rajta ő, ki sosem adja fel,
fénylő arccal; kalimpáló lábfejéről
papucsok hullanak.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: Parnasszus, 2000 Nyár