Zárójelek elégiája

Legszembeötlőbb rajtam: nem hordom a keresztet.
Nyelv, kor, sebesség, hajlam zárójelébe tesznek.
Nyíló zárójel-égbolt: üresen hagyta isten.
Csukott zárójel-barlang: szünet emlékeimben.
Faltól falig szerencse: jobbról és balról puffan.
Legszebb és legjobb voltam, mikor mélyen aludtam.
Nyitott karral feküdtem az éj zárójelében.
Néhányszor balszerencsét balgán kivédni véltem.

Két szünet közt a fényben azt gondoltam: magasból
jöttem a földre, élet vagyok és égi ostor.
Azt gondoltam: az ember anyaga busa szépség.
Méltó arra, hogy kőbe, emlékezetbe véssék.
Méltó, hogy példaképpen gerincfeszítve álljon.
Hogy büszkén nézzen végig a telhetetlen tájon.
A tehetetlen tájon, ha maga alá gyűrte.
Ha vad lovát, a földet becsülettel megülte.

Legszembeötlőbb bűnjel: a kezek tisztasága.
Ártatlan-érintetlen bámulnak a világba.
Ártatlan-érintetlen végzik a semmi dolgát.
Az értelmetlen éket serényen sokszorozzák.
Befonnak és kifonnak, fonat fonatra fekszik.
Ha elfogyott a lélek, kibontják, újrakezdik,
csavarják jobbra, balra, mintha tudnák: mivégett.
Magasból jöttél volna, bírnád a messzeséget.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.