Örökké élsz

Emlékszem még a régi szép időkre
És csak félve gondolok a jövőre
Arra a jövőre, amiben nem ülsz a fotelban,
Arra a jövőre, amiben nem nevetsz vidáman.

Nem tudom, hol vagy most, merre vitt a halál
De azt tudom, hogy soha nem kínoz majd magány,
Mert amíg én élek, amíg ver a szívem
Őrzöm az emléked; őrizem, ígérem.

Annyit kérdeztem volna még, olyan okos voltál,
Szívedben az összes kaput, ha kértem, kitártál,
És meséltél, meséltél igazat a múltról.
Békeidőről vagy kemény háborúról.

Azt hittem, van még idő, még ráérünk bőven
-„Most már mennem kell”- mentegetőztem
S Te megértetted, a kaput be is zártad,
De a kulcs nálam volt, így jöttömet vártad.

És ha jöttem, mit sem feledve mondtad,
Az élet tudását velem megosztottad.
S lám, úgy érzem bölcsebb lettem Tőled,
Pedig csak egy cseppet kaptam belőled.

Jó ember voltál, a legjobbik fajtából,
Aki segítene bárkinek és bárhol.
Szereteted igaz és végtelen,
Kacajod gyermeki, sugárzón szertelen.

Ma temetnek, de ez nem jelent semmit,
Csak hogy kiérdemelted azt, amiért dolgoztál eddig.
A lelked szabad lett, helyed van a mennyben,
És tudom, hogy a meséddel úgyis megvársz engem…






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.