Brâncuşi levele


Leírom Rodin, hogy is volt akkor régen, ez nem levél, annyira szentimentális nem
vagyok, pár sor, ami akkor eszembe jutott. Régen volt talán 1905 körül.
Visszautasítottam  a lehetőséget, mert  attól féltem, hogy a zsenialitásod mellett
elveszek.
Dél volt, hosszúak az árnyak, mint a fák, semmi nem fejlődhet jól a nagy fa
árnyékában, jutott eszembe a román mondás. Mennyivel más volt Hobitában,
csak faragtam,18 éves voltam, amikor megtanultam írni és olvasni. Ma találkoztam
veled. Remegett a kezem,  a nadrágom szárába töröltem lopva,  izzadt tenyerem,
ne lásd rajtam, hogy izgulok. Nem is volt fogalmad róla, hogy
Párizsig  gyalog tettem meg az utat. Tudtam, ha magam mögött hagyom
a hazám, nem jövök vissza. Hátra sem néztem. Ha tudnád, hogy ganajt szórtam
szét vasvillával egy paraszt földjén, és cipőpucoló is voltam, talán másképp néznél
rám. Tehenet fejtem, és kecskét, kaszáltam, egy cipész műhelyében szívtam egész
nap a csiriz bűzét.  Nem lenne egyértelmű, hogy csak fogom magam, és megyek
Rodin műtermébe. Meg akarok nőni, mint a jegenyék, mik hosszú ágaikkal az ég
hajából fésülik félre felhő gubancaikat.
Egyszerű szobrász leszek, önmagam tanítom. De nem akarok hátat fordítani a
valóságnak, hanem a lényegéig akarok hatolni. Nem a külső forma a valóság,
hanem a dolgok lényege.
Az alvó múzsával kezdődött az egész. A szépen megmunkált fej az oldalán
nyugszik, nagyobbik fele márványba ágyazódik. Nem foglak utánozni, nem
akarlak. A Világ kezdete  tökéletes formájú márványtojás lett, ennek azt a címet
adtam, hogy Szobor a vakoknak, mert tényleg kezükbe vehetik, és vak szemükkel látják a tojás formáját. Álmodtam, mikor felébredtem tudtam, hogy a madarat
fogom megformázni. Román népmese ez a madár, anyám mesélte esténként,
amikor kicsi voltam. A madár az ifjú hőst egy erdőn át elvezeti oda, ahol a
királylányt rabságban tartják. Tudod hány madarat készítettem 1912 és 1940
között? Harminc madarat. Mindegyik a Madár az űrben címet viseli. De most
perlek, mert pornográfiával vádolnak. Nem, mégsem fogok pereskedni, csak az
energiámat pocsékolom vele. A nőkről most nem mesélek, találkoztam  Pogány
Margit nevű magyar festőnővel. Micsoda balladai név, és micsoda asszony!
Látnod kéne hosszú barna haját, ami koszorúként keretezi az arcát. Az övé lett az
egyik kicsi szobrom. A madonna. Te túl nagy fa lettél volna nekem, csak egy
darabig engedtél volna nőni, talán nem lett volna Alvó múzsám, és a Végtelen
oszlopot nem állíthattam volna ki Tárgu Jiu parkjában, Gorj megye székhelyén,
ahol felnőttem.     





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2026-09-24 22:28:50
Utolsó módosítás ideje: 2026-09-24 22:39:30