Bőrkén és nyesedéken

Megébredtél a hangos bemondóra.
Utolsó strand a tél előtt?
Talán átutaztál egy terminálon.
Nem ismerted föl a várost, nem értettek, csak testbeszéd.
Az egész egy mítoszgyár. Meglepődtél, agyzugaidba érkeztél.
Végül - mint csak egy leveskóstolás - belső titkaidnak informátora lettél.

Szükség és képzelet kötései egyszerűek.
Szülőin azt mondta az osztályfőnök: zagyva dolgokat beszél – meggyőzően.
De vannak dolgok amiket hiába tud. Amit tudnia kellene, azt viszont nem akarja.
Megriadtál a hangos bemondóra. Az osztályfőnök hangja volt.
Anyuka a fiú magyar lesz, felnőtt, és a magyar társadalom tagja.
Segítsék őt ebben.

Nem szerettél magyar lenni. Amikor számon kért az élet, vallani,
módosítani kellett, folyton beleütköztél, hogy magyar vagy.
De közöttük, akik Nagyapád tarló-ténfergését sem ismerték,
elvoltál bőrkén és nyesedéken. Azt nézted: test és idő.
A felfújtak, a mély-magyarok pedig mind áldozatok és hóhérok utódai.
Volt egy szükséges és egy elképzelt országod. Karó és virág.
Utazók, helyükhöz ragadtak. Féltő sorompók.
Sok viszonyban sínylődő belső lény maradt vissza benned.
Nyarakon télre készültél. Télen, ahogy sínek közt a zúzottkő -
amíg nem szennyezett, átengedted a gyülemlő sarat. Végül
sokat formált anyaggá váltál. Ó hány évszak egy élet.

Összeolvadt szükséggel a jövő. Kiálltál az ideiglenes éjszakába,
hallgatni ahogy fenyegettek hangok: „Karóval jöttél, nem virággal”
Óriásposzter és példabeszéd. Lángos illat, kolbászzsír, napolajozás.
Strand.
Felfogtad ami zajlott: új elaljasodás „A teljesség felé”.

4628 nap van hátra a fényes oldalon.
Furakodni még? Rávetíteni ifjúi páncélt visszeres tékozlásra?
Ó a panoráma. Ma negyedik falra írtad föl középiskolás-szerelmed
nevét. Szükség és képzelet. Szétválasztottad-e már?
Évek óta tanultad közömbösek vonzalmát.
Evolúcióképes megértők. A megbocsájtók. Kisebesedett színlelés.
Szinte minden társadalmi rétegtől távol kerültél.

Tervező intézetben, Baradlai csoportban. Budapest. Szilvásvárad.
Minden jól indult.
Érkezéshez, távozáshoz, közel a befogadáshoz, ámulásban tartott a
reflektoros önvirágoztatás. Túl közel voltak hozzád a kedvesek, az
ígérők, az igézet, a boldogság. Ki érthetné, neked a távol kellett.
Világgá távozás.
És milyen közel vagy most, hogy becsald magad aranyozott
templomokba, jómódúak közé. Tőkéd lesz, kastélyod hét toronnyal.
Pedig most is elvagy bőrkén és nyesedéken. Íme, hát a vesztes
csatát meg kell vívni és te is megleled hazád.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2026-09-20 11:51:43
Utolsó módosítás ideje: 2026-09-20 11:53:33