Meghaltak

Meghaltak a nagyszüleim.
Nem tudok többé verset írni.
Érzem a lekvár és a befőtt ízét a számban,
Magam előtt látom a mamák kövérkés alakját,
Az űrből is látszó, göndör mosolyukat,
A papák mélyen redős, szigorú arcát,
S hallom borzasztó, pincemélyi hallgatásukat.
Hallom a rádiót, ahogy mondja a híreket,
Összekenem magam a süteménnyel,
Olyan mocskos vagyok, mint az apám,
Pedig akkor még nem ártottam senkinek.
Kolbásszal, szalonnával etetnek,
A másik helyen édességgel,
Horváth nagyapámmal kártyázok.
Hiába bújtak el, én látom őket,
Mert képes vagyok megszüntetni az időt.
Meghalt az édesanyám.
Nem tudok többé verset írni.
Mindennél többet ér az ő tanítása,
Feddő és szeretetteljes, aggódó szavai.
Megszakadt erdőn, meggörnyedt ládagyárban,
Éjjel kesztyűket varrt,
Minden hétvégén sütött,
Mindenfélét néztünk együtt a tévében,
A biztonság és oltalom óceánja.
Most nincs itt, de nem tűnt el az én édesanyám,
Becsukom a szemem, s érzem
A pozsonyi kifli illatát, hallom a hangját,
Érzem az érintését,
Nem tűnt el az én édesanyám.
Meghaltak a testvéreim.
Nem tudok többé verset írni.
Valami megszakadt bennem.
Átváltozott az együttlét öröme
Kegyetlen némasággá.
Az egyik szék volt, kényelmes, mindig várt,
A másik támfal, mindig támasz volt.
A szék összedőlt, a támfal leomlott,
Elfojtom a fájdalmat,
Úgy nyelem le, mint a szorongásoldót.
Soha nem lesz az, ami volt,
Megrázom magam és megyek tovább,
Mint a levelek őszi hullása,
Olyan csendes vagyok.
To be continued,
Isten kegyelme minden értelmet meghalad,
Áldja az ittmaradottakat.
Egyszer meghalok én is.
Nem tudok többé majd verset írni.
Gyökeret vert bennem a várakozás.
Meghaltak.
Nem tudok többé verset írni.
Élek, de már nem én, hanem Ő él bennem.
Mély sóhajtás lettem a reménység felé.
Bennem élnek. S ha bennem élnek,
Újra tanulok verset írni.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2026-09-15 20:33:01
Utolsó módosítás ideje: 2026-09-15 21:07:47