Egy csésze fekete
Nem vagyok semmi. Semmi egyéb, mint halvány sziluett az estében egy kávéház teraszán.
(Patrick Modiano: SÖTÉT BOLTOK UTCÁJA)
Ujjaimat, ahogy ejtem
a porcelán kávéspohárra,
Eric Satie ejtette így
csont ujjait a zongorára.
Könnyeimet, ahogy ejtem
a porcelán kávéspohárba,
Friedrich Nietzsche ejtette így
Torinóban egy ló nyakára.
Ahogy éppen belenézek
a porcelán kávéspohárba,
Szókratész nézett bele így
a kiivott méregpohárba.
Gyufámmal, ahogy rágyújtok
egy visszatett cigarettára,
Mata Hari gyújtott rá így
az utolsó cigarettára.
Pénzemet, ahogy kidobom
kávémért az asztal lapjára,
Charles Bronson pisztolyát dobta így
valami sheriff asztalára.
Felállok most, elindulok
az asztaltól az éjszakába.
Egykor Belmondo indult így
A Profi-ban - a halálba.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Publikálva: Árgus, 2003/11
