A ruszkik ellepték a falut. A parancsnokság az alvégen rendezkedett be. Nagyanyám kiszellőztette a tisztaszobát, felhajtotta a dunnákat. Egy kancsó vizet és bögréket tett az asztalra. A három tiszt a gangon beszélgetett. A csicska fókazsírral itatta acsizmákat.                                                                                                           .........János,  igyi szjuda! – kiáltott az egyik Nagyapámnak, aki leballagott a ház melletti emelkedőn lévő kertecskéből. A nacsalnyik beszélni kezdett. Nagyapám is beszélt közbe-közbe. Aztán bement a konyhába. Nagymama megnézte, mennyi liszt van.  Nagyapa krumplit hozott fel a veremből, majd begyújtott a masinába. A sparhelt-félében gyorsan lobogni kezdett a tűz. Nagyanyám víz nélkül összetört egy kiló főtt krumplit, hozzátett fél

kiló lisztet. Sót. A krumpli forró volt még. Összekeverte a masszát, majd
meggyúrta egy kicsit, ezután kiszaggatott négy - öt darabot, s elkezdte a
nyújtófával kinyújtani. Az így keletkezet palacsintánál nagyobb lapítványokat a
masina platnijára tette, amit előtte libaszárnnyal lesepert, és mindkét oldalát
addig sütötte, amíg a laskán barnás hólyagok nem jelentek meg. Ezek tányérra kerültek. Nagyanyám egy kanálban zsírt hozott, amivel aztán jó alaposan bekente a tésztalapokat. Négybe hajtva a ruszki tisztek elé rakta. Egyet odavitt a csicskának, és csak úgy a kezébe nyomta. Nagyapa visszament a verembe. A tisztek nagyon karasóztak nagyanyámnak a laska miatt. Nagyapám hóna alatt egy flaska novaborral tért vissza. Töltött az asztalon lévő bögrékbe az igen opálosnak tetsző lőréből. Na ezt annyira nem karasózták a továrisok, de csak magukba töltötték, nagyapám bánatára.                                                                            Késő délután értek vissza valahonnan a hívatlan vendégek. Nagyapám újra megjelent egy flaska borral. A ruszkik kártyázásba fogtak. Nagyanyám is visszatért a faluból. Se levél, se hír apuról, aki akkor volt huszonkét éves és a najhámmeri orosz hadifogolytáborban várt a sorsára.                                                                                         A nagy hír a faluban, hogy Kozma Pisti, aki meglépett a ruszki fogságból csontsoványan, de épségben hazatért.Jaj, csak ne adjonak annak a gyereknek enni, nehogy abba haljon bele, hogy eszik, ha már hazajött a pokolból, siránkozott nagyanyám.                                                                                                                                                           A nacsalnyikok jól elvoltak. Nevetgéltek, dumálgattak. Tisztítgatták a géppisztolyukat. Nagyapámat újra leküldték a verembe egy újabb adagért. Éppen megszívta a lopót, amikor nagyon közeli durranás ütötte meg a dobhártyáját. Nagyanyám a földön elterülve. A ruszkik óbégatva veszekednek. Nagyapám széttárt karral elcsukló hangon kiáltaná hogy sto tü gyélajes? Sto tü gyélali? A nacsalnyik hangos szóval zavarja valahová a csicskát. Nagyanyám oldalába fúródott a sorozat. Nem sokára visszatért a csicska egy ökrös szekérrel, szalmával a kocsiderékban. Nagymamát ráhelyezték a szalmára. Nagyapám magához vette iratait, vizet, egy darab kenyeret és elindultak Szécsénybe, az orvoshoz. Az ökrök komótosan lépdeltek a hét - nyolc kilométerre lévő célpont felé. Nagyanyámat elöntötte a kétségbeesés, s a mérhetetlen fájdalom. Csak még Bercit láthatnám, rimánkodott minden fohász után. Öreg este volt, amikor a szekér megállt az orvos háza előtt. Dr. Tarjáni Kálmán megtekintette a beteget. Levette nagyanyámról az átvérzett lepedőt, amivel átkötötték a testét és egy új, tiszta lepedőre cserélte. Nagyapám összetett kézzel könyörgött, de az orvos nem vállalta a műtétet. A sérülés kórházi ellátást igényel, mondta határozottan.                                                                  Delet ütött a templomi harang, amikor bekanyarodott a szekér a balasagyarmati kórház elé, ám egy hangos sztojjal állta útját egy álig felfegyverzett ruszki katona. Nagyapám betekerte a féket, és elmagyarázta a katonának, hogy mi történt, és hogy azonnal meg kell műteni nagyanyámat, mert ott hal meg a kocsiderékban. Az orosz katonai kórházzá változott megyei közkórház előtt nagyanyám minden egyes perccel közelebb került a véghez. A katona először csodálkozva figyelt, a folyékony oroszsággal elmondott magyarázat miatt, majd hajlott nagyapám egyre türelmetlenebb könyörgésére.               Bementek az épületbe. Nagyanyám nemsokára a műtőasztalon feküdt. Két lövedéket kivettek a bordái közül, egyet a szívtájék alatt bennhagytak, tekintettel a legyengültállapotára. Beleit, gyomrát összvarták.

              A műtétet aztán 1964-ben fejezték be, amikor kikerült a harmadik lövedék is testéből.