Sóhajrétegek
Úgy hasad szét a város,
mint császármetszés –
csak itt nem sír fel senki,
még a hang is visszariad.
Az aszfalt alatt
egymásra rétegződött
sóhajok hangzanak:
amit ki kellene mondani,
valaki visszanyeli.
Még nincs kész rá,
vagy nem meri.
Valahol hangosabb
a vízcsap, a rádió, a szomszéd,
valahol szűkebb a tér,
vékonyabbak a falak.
A közös tetők alatt
megosztott a nép –
egy városban élünk,
két valóságban:
az egyik ébred,
a másik szunnyad még.
Valami mindig félbemarad:
a párbeszéd, az út,
vagy a hit abban,
hogy van közös nevező –
azon túl, hogy lélegzünk.
És néha már az sem biztos.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2025-11-08 12:07:56
Utolsó módosítás ideje: 2025-11-08 12:07:56
