Hiába való sorok

Torkomból utánad sikoly sem hasad,
küszöbön küszködik tétova hit.
Két ajtócsapódás között a fagyban
oda-vissza érvként rekedt odakint.

Egy hang sem szól tisztán, hamisan vibrál,
csak sálba köhögött dalra telik.
Gégefő ugrál hangszalagok húrján,
de siket e világ, s a rés néma is.

Csillagok peregnek, hol szél rebbent fel
szitaszövet alá rejtett magányt.
Kő alatt búvó kígyót melengettem,
marásától félve engedem tovább.

*

Kitépem a szívem, hogy neked adjam.
Holdszemed burokban. Lélekhomály.
Ruhámba a hűvös csendszag telepszik,
mellemen tátongó az érzéshiány.

Már kitéptem a szívem. Neked adtam.
Jaj, csak a föld szíve dobbant meg rá.
Hol érfalat egykor szerelmed marta,
realitás mossa a sejtés nyomát.

Elárvult ereimben megalvadt vágy vagy.
Magzati pózban halott kegyelem.
Nincs szer, mi gyógyírként sebem lezárja.
Szalmaszál voltál. Ma utolsó kenetem.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2025-10-09 09:22:11
Utolsó módosítás ideje: 2025-10-09 09:22:11