Szikrák, szelek, tavaszok
Újra festik a kopott reményt.
Nagy szavak, szép ígéretek
bódítják újra a Kossuth teret.
Megannyi méh zúg, dongva nyüzsög
és mind, mind virágporra vár,
és az ábrándokból hazát eszkábál.
De üzennek a régi tavaszok,
melyeknek rügye maradt meddő,
néhány fa dőzsölt, de éhezett az erdő.
Ne higgy a tavasznak, nézd az őszt,
hová hulltak a gyümölcs ezrek,
kik vittek mindent és semmit sem fizettek!
A szó kering, száll, mint könnyű por,
de az ígéret, ha valótestre nem talál,
újra régi idők jönnek, hol az élet, maga a halál.
Újra festik a kopott reményt,
a szabadság bilincseit törik,
talán már holnap a jó, a gonosszal megütközik.
De tudd, nem elég csupán győzni,
az igazságot és a becsületet,
úgy kell félteni ,óvni, akár az életet!
Az ígéret te vagy, te magad magyar,
áldjon vagy verjen az isteni kar,
de ha önmagad sorsáért nem teszel.
mint a harmincévnyi ígéret, semmivé leszel!
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2024-04-06 22:50:43
Utolsó módosítás ideje: 2024-04-06 22:50:43
