Hadd legyek önző

Jónás Tamástól eltérően, én szeretem, hogy könnyen írom a verseim.
De nem nevezném rutinnak mégsem.
Inkább ösztönösnek.
Baj-e, vagy sem? Nem tudom.
Nem cigánynak. Én egykének születtem.
A szentimentális, kérgeskezű ember,
az apukám egyszem lányaként.
Jó volt így.
Nem akart rongy kölköt, mondta egyszer.
Beérte velem. Pedig egy fiúnak több hasznát vette volna.
Így lettem anyukámnak konkurencia.
Befelé teher, nyűg, és bánat.
Kifelé dísz a gallérján, tépett virág a hajában, homlokán.
Egykének, tehát magányosnak születtem, olyan töményen,
amit semmi sem bírt oldani.
Pedig lehettem volna simán csak egyedül,
míg valakit páromnak nem választok.
Akkor aztán lett volna jó a társaságom.
De nem így alakult.
Csak egyetlen egyszer,
egy jól irányzott hazugság, ármány, egy csel
lyukasztotta át jeges magányom köntörfalát.
Azóta írok is. Addig csak olvastam.
Azóta nem vagyok magányos.

Féltettek a szüleim. Nagyon féltettek.
Hogy mitől? Hát a "rossz"- tól".
Meg is kaparintott.
Mert meg akartak tartani maguknak.
Így vesztettek el.
Büntetésül.
Mert Istennel sem akartak osztozni rajtam.

Valaki, egyszer, álnéven, így szólt hozzám a Dokkon.
Túl direkt ahogy hatni akarok.
Akar a fene.
Inkább indirekt, tét nélküli versekkel bombázzam olvasóimat?
Elaltassam a szívüket minden jóval? Széppel? Hát nem.
Nem!
Soha nem, nem, nem. Nem lesznek a játékszerem!
Az nem elégítene ki engem.
Az nem én lennék.
Hadd legyek, legalább ebben az egy dologban önző.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2024-01-03 03:49:33
Utolsó módosítás ideje: 2024-01-04 23:31:45