Fasor (2023)

Fák között sétálunk, és a fákról sem beszélgetünk.
Mondanék valamit, ami túlharsogja, hogy minden
fák szentírásokkal egyenértékű útszéli kozmoszok,
és az ágaik fecsegő fraktálalakban nyilatkoznak,
a kérgen pedig szemléletes az elmúlás textúrája,
az arányokban ott a Tízparancsolat ütemmutatója
és mindenhol időtlenkedik az aranyos középszer;
hogy égtelenség van és tükrösre vakart tájsebek.

Ilyenkor bennem ágaskodnak az összes
éhenhalt pocsolyák a hétköznapok széllelbélelt
okossága ellen, és nem jólfésült glóriákat,
hanem a nagy bélyeget akarják kibontakozni-
kézimunkába idomíthatatlan toporzékoló pátoszt;
a homokozóban felejtett Prométheusz- fáklyát,
az első szakadásban felejtett szerelmet
és a visszavágyásban felejtett teremtést!

Csak amit nem lehet körülírni. És hogy ne is lehessen!
Mert én sem állíthatom meg a zsebigazságok inflációját,
mert nem moshatjuk egymás csöndjét ünneplő- tisztára.
Azt akartam, hogy megfejtsük magunknak a közhelyeket,
ezt a sétányt itt, és mindenekelőtt az útszéli fasort;
hogy mind egyet jelentsenek, és azt nagyon jelentsék,
hogy hazaölelj valamilyen gyermetegen kontúros nyárba.
Talán megmászni a fákat. Talán írni valamit a kéregbe.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2023-03-14 19:31:59
Utolsó módosítás ideje: 2023-03-15 11:58:26