Bújócska, hajdanán



Elbújtam, és elrejtett a bodza,
hajamba pergett az apró, fehér virág,
üstököm sötétjének számos foltján
kuncogott a bokorban  a mellém ült világ.

Egy félszeg cinke fészke bújt velem,
tollpehely között néhány tojás,
nagy szemekkel  csak bámulta őket,
én, a guggolva is hatalmas óriás.

De nem, nem nyúltam feléjük,
számba vettem egy szivacsos ágat,
és mint, aki a cigarettát szívja,
utánoztam  drága édesapámat,

Ne bántsd fiam, lélek a madár,
mely röppen, cikáz a fák fölött,
hát hogy repül majd a majdani madár,
ha a tojás kezeid  között törött?

Bújtam tovább, mint kit keresnek
tenyerembe  rejtve lélegzetem neszét,
s hallgattam a fák között lépő
nyári szél fújta délutáni mesét.

Galamb szólt, majd utána anyám
hangja szökött be az apró bokor lakba,
és már nem  bújtam, szaladtam
boldogság lógatta lábát a nyakamba’.

Megtaláltak, hát meg lettem lelve,
mert aki fontos, akit szeretnek,
keresik, kutatják ezer erdőn át is,
s ha megtalálnak, szívükre ölelnek.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2023-03-13 11:53:17
Utolsó módosítás ideje: 2023-03-13 11:53:17