Tóth János Janus
Tó-part-fény (reflexvers)
Hajolnak a fák
guggoló bokrok fölött,
hogy lássák a csodát,
az alkony felöltözött.
Árnyék kabátjába
mintát szőnek a fények,
s felleg kontyába
bújnak a kéklő messzeségek.
A tó tükör, partja
sásból font suttogó keret,
fátyla mögül a Nap
sugár pillája remeg.
Sóhajok ülnek
a lehajló fákra,
csend van, csak szívem
dobban a tájba,
leszek egy nagy szív,
bordák az ágak,
szemem a tó,
árnyak a lábak,
lelkem mint pára,
száll fel az égre,
vagyok a mindenség
apró semmisége.
Mégis az én szívem
szíve a tájnak,
kéklő csillagfényben
szárba szöknek a vágyak.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2022-04-27 22:33:54
Utolsó módosítás ideje: 2022-04-27 22:33:54
|
|
|
