A VERSÍRÁSRÓL

P.Horváth László
http://www.phorvath.hu
A VERSÍRÁSRÓL

Mint akinek szájába fogait beverték,
és szilánkokat köp kínnal, vérrel, nyállal,
valamikor úgy voltam én a versírással.
Akár egy vásott kölyköt izgatott a játék.

Valamikor, nem is régen.

Van, amikor ma is érzem,
ha nem köpnék,
ha csak nyelnék,
megkékülnék,
megzöldülnék,
bizony mondom,
csúf halállal
lassan
megfulladnék.

De gondoltam én azt már százszor is, ezerszer,
hogy verset írni így, hogy így játszani nem kell.
Mert minek verekedni,
kínnal, vérrel szavakat
torz vigyorral köpni?!

Rétekre kell menni,
virágokat szedni, ágyakba kell bújni,
sokat szeretkezni,
felhőkre bámulni,
alakjuk figyelni,
bennük táltost látni,
sörényeset szállni,
azt két lábra állni,
táltoskancát hágni…
Más felhőket várni,
bennük angyalt látni,
utcákon kószálni,
lombok alatt járni,
új nőket találni
azokkal is hálni,
amíg csak totyogni,
bottal botorkálni
nem kezd el az ember.
Csak verset írni sehogy, többé sehogy nem kell!
Gondoltam én erre már százszor, százezerszer.

És mi lett a vége?
Mi lett, Uramisten?!
Megint csak egy új vers
készülődik itten.
Hiába is gondoltam arra százezerszer,
Hogy verset írni sehogy, többé sehogy nem kell.

Hiába kérdeztem én azt is százezerszer
- úgy mint ki játszik közben lapos kis kövekkel -,
hány vízcsepp a tenger,
hány levél a dzsungel,
és egyetlen éjjel
hány mag hull peregve,
hány virág nyílik ki
hány rovarra várva,
hány dalt énekeltek,
amióta ember
él ezen e Földön,
hány verset mondtak,
vagy hány verset írtak
sort sor alá kőbe,
írtak pergamenre,
aztán meg papírra?!
És hányan olvasták,
Amit kőbe véstek,
Írtak pergamenre,
Írtak papírokra?!
Hányan voltak, akik
Egyre sokasodva
betűt sem ismertek,
kiknek hivatalban
nevük helyett voltak
csak göcsörtös keresztek?!...

...ha a halak ívtak,
hány ikrából lett hal,
a parányból naggyá,
pikkelyén a fénnyel?...
Madártojásokból
szálló madár tolla,
hány élet életre
egymásra forogva,
hány dallam a dalra
egymásra forogva,
hány sóhaj, suttogás
egymásra forogva,
hány szakadt kiálltás
egymásra forogva,
hány könnes motyogás
egymásra forogva,
hány kimódolt gazság
egmásra forogva,
hány roggyant igazság
egmásra forogva,
hány hitre a kétely
egymásra forogva?!
És válasz nem volt rá... bár úgy tűnt, mintha volna.

Mint ki szilánkokat köp kínnal, vérrel, nyállal,
Mint akinek szájába fogait beverték...
bizony mondom, akkor is csak kell ez a játék.
Ime így vagyok én - ma még - a versírással.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Kötetben: Álmok a piacon