Perszeapu (csillagos)


Perszeapu tudta, hogy nem leszek okos,
már az elején, pedig alig akart látni.
Azt ismételgette állandóan, félek attól,
hogy ezen bármennyire is változtassak,
de erre én csak sokkal később jöttem rá.
Nem tudom miért lett így, csak hagytam.

Volt egy előrelátó képesség őbenne,
hogy tudja mi nem lesz belőlem soha.
Ehhez jó szem kellett, hisz látta a semmit.
Figyelemeztetései erre nézve, folytonosan
cél előtti megsemmisüléseim pályáján tartott,
ő egy kék Ladában én egy kormos csillagban.

Mindig hátrafelé zuhantam álmomban
és kísért egy másik, szintén visszatérő,
hogy elaludtam és lekéstem a becsöngetést.
Soha nem tudtam melyik osztályteremben
van az óra, rettegés emeletről emeletre,
az iskolatáskám nehéz kövekkel volt tele,
egymásután nyitogattam a termek ajtaját,
ahol mindegyik mögül hiénák vihogtak.

Az iskola igazgatója egy kondorkeselyű volt,
kommunista pártfunkcionárius, csőre hegyes.
Az ujjai simán körbeértek ropogó nyakamon,
éreztem a bőröm könnyen megadja magát,
éles karmai alatt kilyukadok és lassan vérzek.

Perszeapu egy másik nővel élt épp akkor,
de amikor megtudta, hogy megbuktam,
meglátogatott egy darab, óriási pofonnal.
Aztán cigit gyújtott és énekelni kezdett:
csillagok, csillagok, sárgák és vörösek!





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2021-06-15 20:18:51
Utolsó módosítás ideje: 2021-06-15 20:18:51