Kék és arany

Elefántcsontszobám a kék öbölre néz.
Egy belülről mohos szikla van a közepén.
Boldogult úrfikoromban görgettem föl ide.
Hogy miért? Talán mert volt rá erőm,
s akartam valami állandót az életembe.

Lent alvó zátonyt ébreszt a hajótörés.
Riadt halrajok közt bujdosik a halálra
ítélt tenger, lassan billegnek a tetején
a félreértett jéghegyek.

Egy aranykorra nincsen magyarázat,
csak arra, miért szakad vége egyszer.
Az aranykor maga a magyarázat
a megmagyarázhatatlan kegyelemre.

Enyém a legtöröttebb pohár, de
azért csak töltsd tele, légy türelmes,
sokáig tart, míg megtelik, de arra már
nem lesz idő, hogy felhajtsam
a borrá változtatott vizet.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: ESŐ, 2020. tél
Feltöltés ideje: 2020-12-18 20:58:23
Utolsó módosítás ideje: 2020-12-18 20:58:23