Ballada a szerelemről (javított)

Szóljon e vers rímbe szedve egy halott királyról,
egy elvesztett háború után kivégzett apáról,
egy hű férjről, tisztelt, de rettegett nagyúrról,
egyszervolt jelenből váló ezredévnyi múltról,

s asszonyáról, ki a rosszat benne sose nézte,
szépséggel, és szelídséggel őt csendre igézte,
kettejükről, nemes korról, könnyről, imádságról,
egy estéről, elválásról, életről s halálról.


- Fáradt alak! Mondd, mi kínoz?
Mily háború? Milyen vész?
Tested olyan tünékeny lett,
termeted oly csenevész.

Hajtsd szívemre bús fejedet!
Rejtsd el arcod, mint a strucc!
Nem kell gondolj semmi rosszra!
Menekülj el, hogyha tudsz!

- Kedvesem!- szólt ím a másik.
- Bánatom nem oly csekély!
Elfelednem késő. Lásd be,
nem lehet, hogy megsegélly!

- Fáradt alak!- szólt az halkan.
- Halld a szívem, hogy dobog!
Válj eggyé a lüktetéssel!
Ne számítson más dolog!

Szívd be jól a lélegzésem!
Vedd fel áldott ritmusát!
Ne gondolj most semmi rosszra!
Ne szenvedj haláltusát!

- Kedvesem!- sóhajt a másik.
- Oly jó vagy, de nem lehet!
Szavam adtam! Szavam szegném?
Férfi ilyet nem tehet!

- Fáradt alak! Ne szóljunk most!
Feledjünk el minden mást!
Együtt vagyunk, legyünk együtt!
Hozzon az éj áldomást!

Két szemed, ha lecsukódik,
engem lát majd legbelül.
Csak rám gondolj, semmi rosszra!
És a vész majd elkerül!

- Kedvesem!- így szólt a másik.
- Nékem drága! Nékem szép!
Oly jó vagy, de nem, nem lehet!
Késő most már, hív a nép!

Szavam adtam! Én, királyuk,
háborúba baktatok.
Győzelmet vár tőlem a hon,
s ha kell, hát érte meghalok!

- Fáradt alak! Ne szólj semmit!
A pacsirtadal messze még!
Hajtsd most fejed bús szívemre,
s amíg csillagos az ég,

ne gondolkozz semmi rosszban!
Lásd, szerelmem hogy ragyog!
Kisded fiunk is alszik már,
vigyázzák őt az angyalok.

S hogyha eljő a szörnyű nap,
és háborúba menni kér,
ők vigyázzák majd lépteid,
míg szívemhez visszatér.

Hajtsd keblemre bús fejedet!
Nem számít most semmi más!
Együtt vagyunk, együtt leszünk!
Hozzon az éj áldomást!


Majd midőn a hős király letette fegyverét,
rossz hírt hozni hazainté egyik emberét,
térdre rogyva arcát két kezébe temette,
úgy idézte maga elé, aki őt szerette,

fejet hajtott, koronája homlokára csúszott,
pallos lendült, jajszó zendült, s a tér már vérben úszott.
Így múlt el ő, a harcos, kitől egy világ reszketett,
az ember, akit életében csak egy nő szeretett.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2020-09-13 15:54:08
Utolsó módosítás ideje: 2020-09-13 16:04:29