R. M. R.


Hívtál a gyerekkor angyalával,
Fejem fájt belé, hogy legszebb legyen.
Csalogattál az ifjúkor szelíd nőivel,
Fantáziám lovai elragadtak.
Aztán jelezted, ez volt a legtöbb,
Hamis, ki többre vágyik -
Pedig nekem már az a régi angyal is
Félelmetes volt, nem hogy az ifjúság,
A férfikor meg annyi, annyi már,
Hogy vénségbe hajlik és magyarázat.
Hát mit képzeltem? Megalkotom,
(Mit gazdája nem tudott, csak így,)
Majd jobbra, és azt hiszem,
A művem én vagyok?
Miféle térbe játszom át magam,
Gyerekszobám nem oly tágas, hogy
Meglegyek; hisz elveszek kisebb
Helyen is, épp magamban,
Angyalhívó szótól szabadon.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2020-05-25 06:43:38
Utolsó módosítás ideje: 2020-05-25 06:43:38